Ritmuszavar
2008.05.05. 15:33 | Brátiszlává | 1 komment
Címkék: alkalmi
Még csak nem is sejtem, hogy hol kezdhetném. Igen, kicsit vicces hogy mi minden foglalkoztatja az embert. Alapjában véve a harmónia. Gondolhatnánk. A napfényben megmártózott tudat egyesegyedül és nicsak élesen lát. Micsoda képzavar. Pedig ha kinézel az ablakon semmit de semmit sem látsz. Sömmit.
Csakhát bizonyos dolgokról nem lehet hallgatni. Vagyis lehetni lehet, csak nem szokás. Mert talán érdemes szóba faragni. Tehát kibeszélnéd, megbeszélnéd. Ilyenkor fontosnak tűnik.
Pl. vaneza hülye érzés, hogy pár nap alatt mintha évek teltek volna el. Nem elmúltak, hanem elteltek. Sok-sok-sokminden átmasirozott benned és még nincs vége. Pillanatra belenézel a tág időbe és válogatni kezdesz. Ez és ez történt, igaz az is történt egy kicsit, de nem annyira és nem is igényel figyelmet. Megmagyarázod a többi eseményponttal, kiértelmezed valami másnak a viszonylatában. Van ami mellékszál marad. Sőt, még az sem.
Részleteiben kerüljük a dolgokat, ahogy azt illik. Válogatunk. Aztán össze kell rakni. Felfűzni a tudatra, összefüggésekbe helyezni. Végiggondolod, szaladgál a kétely egyik tárgytól a másikig. Az elmondás az már egy történet, elmeséled. Valamivé formálod, alfát és omegát raksz bele. Az sem mindegy, kinek mondod. Hol? Mikor? Kire, mi tartozik: helló, én ezt látom. Közben tudom, hogy láthatom másként is, tudom s valószeg fogom is. Azt látok, amit akarok. Pl. ha behunyom a szemem minden eltűnik. De ha kimondod, az már ott van, puff. Na de tegyük fel, nem akar senki semmit értelmezni. Mi lenne belőle? Hát semmi. Vagy legalábbis senkit sem érdekelne. Hm.
Nem mindegy ki mondja, miért és mivel. Értelmezés: megformálod, cimkézés, dobozolás. Tény lesz belőle. Cselekmény: eseményfonallal, szereplőkkel, csattanóval, tanulsággal. Ez azért mert az aképp. Elkezded építeni darabonként, ez az alapja, ez idejár, azt kicsit közelebb, szorosabban. Kényes feladat, mert magadnak csinálod és talán örökre. Úgymarad, akkorának, megmered és nem tudsz majd mit kezdeni vele. Cserébe maradsz egy rakás hülye történettel és idióta módon a magadénak sejted. Reflekszió és alakulsz tovább.
Én, te, ő. Néha hagyni kellene, ott lebegjen ne. Nem akarni a magyarázatot. Nem megérteni. Ne legyen logikus, affektív, magától érthetődő, természetes, persze és plauzibilis. Koherens. Ne váljon semmivé, maradjon ugyanaz: önazonos. Aida, mondaná Dzseszpi. Egyszer ez, máskor amaz. Szabad marad. Nem ugyanaz, még a történés sem. Azt sem tudni biztosan, hogy ki, hol, mit, mikor. És hogy részese vagy-e. Vagy voltál.
Miről beszélek baszki?
A bejegyzés trackback címe:
https://napersze.blog.hu/api/trackback/id/tr31455058
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
melany 2008.05.06. 11:14:04
asszem tavaszi szindromaval kuszkodsz, valoszinu az emberek 80%-anak ilyen rugyezo gondolatai vannak..ugyhohu csak hajra