„A hülyeségre nincs gyógyszer”- röviden így lehetne összefoglalni azt, ami mostanában Sepsiszentgyörgyön történik parkrendezés címszó alatt.
Az biztos, hogy a városba látogatót, vagy annak szorgos lakóját nem fenyegeti katarzissal a városarculat és ez a terhes esztétikai örökség értelemszerűen sokakat elgondolkoztat, a tenni vágyó helyi elit pedig folyamatosan rágógumizik rajta. Csakhogy kérődzés közben olyan méretű lufikat fújnak belőle, ami előbb vagy utóbb pofára robban. Ez történik mostanában is, a „mókusültetés” cselekményfonalán. Ez pedig a következő: az Erzsébet-park átrendezése során amerikai mókusokat (Sciurus carolinensis) telepítenek a városközpontba. Mert ez a mókusfaj, szemben a gyalogparaszt európaival (Sciurus vulgaris) barátságosabb, szelídebb, és amint megtudtuk még közködvelt is. Az elgondolás érvrendszeréből természetesen nem hiányozhat a népnevelői erőfeszítés sem, az amerikai szürke mókus valójában egy tudományos kisérlet, ami számomra már nem meglepő módon a környezettudatos, vonzó és kulturált várost hivatott összehozni. Lám-lám, Háromszéken a közjó nem ismer határokat és faji külömbségeket.
De van egy kis próbléma az érkező amerikai telepesekkel: kiszorítják élőhelyükről az őshonos barna mókust. És ez a darwini bomba már berobbant Európában, hasonló telepítési akciók következtében Angliában, Írországban és Olaszországban, a következmény az lett, hogy gyakorlatilag eltűnt az európai mókus. Márpedig ezt az evolúciós csatát itt Székelyföldön a csapott homlokú népnevelők izomból bevállalják. A dolog pikantériája, hogy a telepítést a helyi környezetvédők szorgalmazzák. Mindezt tudatlanságból-e, vagy butaságból teszik, hát a jóég a megmondhatója. Az a mérnöki szemlélet, amivel Sepsiszentgyörgyön is kacérkodnak a természetes környezetetre nézve közismerten katasztrófális következményekkel jár és sajnos bőven akad példa szemléltetni.
A központi Erzsébet-park átalakulása a székely modernizáció állatorvosi lova. A köztér metamorfózisának nevében mekkora ökörségeket találtak ki a furfangos döntéshozók és háttérintézményeik, megérne egy alapos tanulmányt. Az alacsonyan szálló illatkert látássérülteknek, a mesterséges vizesések, a sétálási szokásokat forradalmasító új járdaösvények és az egzotikus növényfajok tömkelege külön szeletei a meglepő gondolati erőfeszítéseknek. Mindeközben szemrebbenés nélkül írtják a zöldövezetet a város más pontjain. Racionalizálnak. De mókusügyben kicsit túllőttek a célon. Azt a felelősséget amivel most játszadoznak én nem kívánom nekik. Ha mókust akarnak „kultúráltan” etetni, tessék az erdőbe menni. Én remélem Székelyföldön még jó pár évig mérsékelt égövi erdőkben sétálhatunk és csak barnamedvék kergetnek meg a kirándulás során. Ez is elég egzotikus tud lenni. Az oroszlánt és a pálmafát legfeljebb a tévében kedves urak.